Lemondott Tim Farron, az Európai Unió-párti, ellenzéki brit Liberális Demokrata Párt vezetője szerdán személyes okokra hivatkozva - írja az Inforádió.
A 47 éves politikus pártja nem szerepelt túl jól az előrehozott választásokon, és pusztán 12 mandátumot szerzett a 650 fős parlamentben.
Kapcsolódó
A Liberális Demokrata Párt volt az egyetlen olyan országos tömörülés, amely új népszavazást írt volna ki az Európai Unióhoz tartozásról. Farront hevesen bírálták a liberális demokraták kiábrándító választási kampánya után, és többször állították pellengérre keresztény vallása, illetve a melegekhez való hozzáállása miatt.
"Elnökségem legelső napjától fogva a keresztény vallásomat firtató kérdésekkel szembesültem" - mondta Farron. "Próbáltam elegánsan és türelmesen megválaszolni ezeket.
Néha a válaszaim okosabbak is lehettek volna." A politikus szerint vallásának középpontba kerülése elvonta a figyelmet a lényegesebb dolgokról. A liberális demokraták belügyi szóvivője is lemondott szerdán Farron nézeteit illető aggályai miatt.
Farron úgy vélte, lehetetlen hitét megőrizve egy haladó szellemiségű, liberális párt élén maradnia annak ellenére, hogy sohasem próbálta meg ráerőszakolni nézeteit másokra. A liberális demokraták 2010-ben részt vettek a David Cameron vezette konzervatívok koalíciós kormányában, de Farron a jelenlegi választások után jelezte: sem a Theresa May brit kormányfő irányította torykat, sem a Munkáspártot nem kívánja támogatni a kormányalakításban.
A politikus a következő hónapban távozik a tömörülés éléről. A pártelnöki tisztségért folyó küzdelem favoritjainak Vince Cable és Jo Swinson számítanak.
(Címlapkép: MTI/AP/PA/Danny Lawson)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve