A kancellár szerint a jelen helyzetben az lett volna következetes, ha Kickl önként lemond tisztségéről. Kurz maga nem távolíthatja el Kicklt a pozíciójából, ezt csak a szövetségi elnök Alexander Van der Bellen teheti meg, neki javasolta a belügyminiszter menesztését - idézi az Index.hu.
Az FPÖ adta eddig az osztrák kormányban a közlekedési, innovációs és technológiai minisztert, Norbert Hofert, a külügy- és integrációs miniszter Karin Kneisslt, a munkaügyi, szociális, egészségügyi és fogyasztóvédelmi miniszter Beate Hartinger-Kleint és a védelmi miniszter Mario Kanuseket, míg a szövetségi alkancellár Heinz-Christian Stache volt a közszolgálati és sportminiszter is, ők távoztak.
A belügyminiszter eltávolítása komoly hatással lehet az osztrák kormányzásra, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ugyanis betartotta korábbi ígéretét, miszerint kész visszahívni valamennyi miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválik Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztertől a hétvégi videós botrány miatt. Ezzel viszont Kurz kormányának legfontosabb posztjait jelenleg nem tölti be senki napokkal az EP-választás előtt.
Herbert Kickl, Ausztria egyik legismertebb politikusa újságíróknak elmondta: az FPÖ álláspontja szerint az lenne a normális eljárás, ha minisztereik hivatalban maradnának mindaddig, amíg az előrehozott választások nyomán az új tárcavezetők leteszik hivatali esküjüket.
Sebastian Kurz osztrák kancellár a szeptemberi előrehozott választásokig szakértőkkel igyekszik pótolni a távozó minisztereket. Fordulatot hozhat azonban, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták (SPÖ) bejelentették: bizalmatlansági indítványt kezdeményeznek a parlamentben Kurz azonnali leváltására. Pamela Rendi-Wagner, az ellenzéki szociáldemokraták elnöke elmondta, a választásokig szakértői kormány felállítását javasolják, mert csak egy ilyen intézkedés jelenthet "jó és tartós megoldást" - írja az Index.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve