A CDU konzervatív irányzatához sorolt politikust alacsonynak számító, 62,8 százalékos támogatottsággal választották meg a tisztségre.
Az új elnök, Annegret Kramp-Karrenbauer javasolta főtitkárnak, hangsúlyozva: részvétele a CDU megújításában azt is jelezné, hogy nincs megosztottság a pártban. Jelenléte a legfelső vezetésben azért is fontos, mert a fiatal nemzedék képviselője.
Paul Ziemiak a szavazás előtti beszédében sürgette, hogy a CDU legyen "a jogállamiság pártja". Arról is szólt, hogy következetesen el kell távolítani az országból a terrorveszélyes külföldieket. A választás után azt mondta, "őszinte eredmény" született, amely kemény munkára sarkallja őt.
Kapcsolódó
Paul Ziemiak 33 éves, a CDU legfiatalabb főtitkára, 2014 óta a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös ifjúsági szervezetének (Junge Union) vezetője, 2017-ben bejutott a szövetségi parlamentben (Bundestag). A lengyel migráns Szczecinben született, hároméves volt, amikor családja bevándorolt Németországba, németül az új hazájában tanult meg. Az utóbbi években leginkább a szövetségi kormány menekültügyi politikájának bírálójaként hívta fel magára a figyelmet.
Paul Ziemiak közel áll mindkét politikushoz - Friedrich Merz, Jens Spahn -, akik elindultak Annegret Kramp-Karrenbauerrel szemben a pártelnöki tisztségért. Az első elemzői kommentárok szerint főtitkárrá jelölésével az új elnök gesztust tett befolyásos volt vetélytársainak és a konzervatív irányzatnak, a párt belső békéjét kívánja erősíteni. Paul Ziemiak egyedüli jelöltként szerzett rendkívül alacsony, kétharmad alatti támogatottsága pedig azt jelzi, hogy van még tennivaló ezen a területen.
Ziemiak éppen Annegret Kramp-Karrenbauert váltja a főtitkári tisztségben, akit az idén februárban választottak meg a posztra 98,9 százalékos támogatottsággal. Legfontosabb gyakorlati feladata várhatóan az lesz, hogy minél nagyobb nyilvánosságot, minél több fórumot biztosítson Annegret Kramp-Karrenbauernek pártelnöki munkája bemutatásához, mert kormányzati pozíció és Bundestag-képviselői hely híján szereplési lehetőségei korlátozottak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve