Lengyelországban két számjegyű ütemben drágul az elektromos energia 2020 első félévében - idézte az Eurostat adatait a gazeta.pl. Az európai statisztikai hivatal félévenként adja meg az uniós tagállamok az energiaárakra vonatkozó adatait. Ebből kiderül, hogy átlagosan lényegében nem változott az áram ára, 21,3 euró (7700 forint) volt 100 kilowattóránként.
Az országok egy részében csökkent, máshol emelkedett az elektromos energia ára. Az utóbbiak élén majdnem Lengyelország áll, ahol az égbe szöktek az energiaárak. 2020 első hat hónapjában 12,9 százalékkal drágult az áram éves összehasonlításban. Ennél nagyobb áremelkedés csak Litvániában volt, ott 13,6 százalék nőtt az áramár.
Kapcsolódó
Velük szemben Hollandiában 31 százalékkal lett olcsóbb az elektromos energia, mint egy évvel korábban, Szlovéniában, Lettországban, Svédországban és Észtországban is csökkent az áram ára. Magyarország a statisztika végén szerepel, alig több mint 10 euró/100 kilowattórás áramárat jegyeztek fel az Eurostat statisztikusai.
A legnagyobb lengyel áramszolgáltató, a PGE elnökhelyettese azt mondta, hogy tovább kell emelni az áram árát Lengyelországban. Ezt több indokkal magyarázta, például azzal, hogy a vállalat nem kap kompenzációt a kieső forgalomért. A PGE szociális tarifa bevezetését javasolja. A kormány ugyan most - 2019-el ellentétben - nem fagyasztja be az árakat, de kártalanítást ígért fogyasztóknak a drágulásért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve