Lengyelországban a külföldiek közül az ukránok vásárolják a legtöbb lakást tavaly - idézte ingatlanpiaci szakértők adatait a Business Insider Polska. Az elmúlt évben a külföldiek 8500 lakás vettek, a vevők közül 3200 volt ukrán. Mielőtt Lengyelország belépett volna az unióba, nem sok külföldi keresett lakást az országban, húsz év alatt összesen 500 lakás kerül főleg németek vagy német útlevéllel rendelkező lengyelek kezébe.
Az uniós belépés után ez a szám 1368-ra emelkedett, de változatlanul a németek vezettek. A második helyen a brit állampolgárok, a harmadikon az írek álltak. Szívesen vásároltak az olaszok és a spanyolok is, elsősorban a befektetők, akik évekre az országba akartak költözni. Ugyanakkor 2012-ben már az ukránok álltak a második helyen a vásárlók között, majd egyre nőtt a számuk, mivel egyre többen érkeztek Lengyelországba dolgozni.
A Krím félsziget orosz elfoglalása után 2015-ben már az ukránok álltak a lakásvásárlók közt az első helyen, és minden további év ebből a szempontból rekordot hozott. Az ukránokon kívül a fehéroroszok és az oroszok is egyre több lakást vesznek, tavaly összességében közel négyezret. A legszívesebben Varsóban, Krakkóban, Wroclawban, Poznanban és Gdanskban vásárolnak lakásokat.
Az ukránok fő célja az ingatlanok megszerzésével lengyelországi lakhatásuk megoldása, a németek és a skandinávok elsősorban befektetési céllal vásárolnak. Az ukránok földeket is vásárolnak, amihez a belügyminisztérium engedélye kell. A tárca 2019-ben 270 ilyen engedélyt adott ki, 53,3 hektár megvételére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve