Lengyelországban a pandémia által még érintett tavaly júniushoz képest 25 százalékkal több, 51 ezer 138 új autót és kisteherjárművet adtak el az idén júniusban, miután májusban még ennél is nagyobb, 94,9 százalékos éves szintű növekedést regisztráltak.
A SAMAR lengyel autóipari piackutató intézet hétfőn ismertetett adatai szerint májussal összevetve júniusban 6,6 százalékkal nőtt az eladott járművek száma. Az idei első hat hónapban értékesített új autók és kisteherjárművek száma 282 ezer 137 volt, 38 százalékkal több a tavaly azonos időszakinál.
Lengyelországban tavaly 488 ezer új járművet helyeztek forgalomba, 22 százalékkal kevesebbet a 2019-esnél.
A SAMAR most azzal számolt, hogy az idén 12 százalékkal, 480 ezerre nő az új személyautók értékesítése az év elején várt 9,9 százalékos bővüléssel szemben. A kisteherautók értékesítésére vonatkozó várakozásán is javított a SAMAR, hétfőn ismertetett legújabb előrejelzése szerint az eladási szám 17,4 százalékkal, 70 ezerre emelkedik az eddig becsült 14 százalékos növekedés helyett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve