Lengyelországban esőadót vezetnek be, amely a közvélemény nagy része szerint nevetséges, a kormány azonban úgy véli: nem lehet elég széles körre kivetni - írta a Business Insider Polska.
A kormányzati háttérapparátus ugyanis úgy véli, hogy le kell szoktatni a lengyeleket a föld lebetonozásáról vagy lekövetéséről.
Más szóval úgy gondolják, hogy ez a közteher csak a pénzügyi eszköz, amivel rábírhatják a háztulajdonosokat, hogy minél nagyobb szabad felületet hagyjanak a telkükön. A legnagyobb esőadót az áruházak, üzemek, parkolók építői fizetik az általuk lefedett területek nagysága miatt. Szintén sokat majd kell fizetniük azoknak, akik nagyon lebetonozzák telkeiket.
Az esőadó átlaga 1350 zloty (110 ezer forint), amit nagy szórásból számoltak ki. Az új adó valójában egy régi kiterjesztése: eddig a legalább 3500 négyzetméteres területek után kellett fizetni, ám két év múlva már a 600 négyzetméteres lefedett területekre is vonatkozni fog. A közutakra persze nem, de aki széles járdát épített a háza köré, az meg fogja bánni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve