Sokkal több vasárnap lesz kereskedelemmentes Lengyelországban 2019-ben, mint 2018-ban volt, ugyanis az új évben az üzletek havonta csak egy vasárnap tarthatnak nyitva - emlékeztette olvasóit a gazeta.pl.
Eddig, a vasárnapi boltzár első évében havonta két vasárnap nem lehetett vásárolni és egy év múlva, 2020 elejétől minden vasárnap tilos lesz a kereskedelem Lengyelországban. Persze lesznek kivételek: a két karácsony előtti vasárnap, egy húsvét előtti, illetve az utolsó januári, áprilisi, júniusi és augusztusi vasárnap. A tilalmat a Szolidaritás szakszervezet követelésére vették vezették be, azzal az indokkal, hogy javítani akarják a kereskedelemben dolgozók életminőségét.
Kapcsolódó
A hatóságok szerint a lengyelek hozzászoktak a korlátozáshoz, ritkán szegik meg a szabályt. A törvény a pékségeknek, a cukrászdáknak, a benzinkutaknak, a virágboltoknak, az emléktárgyakat áruló kis üzleteknek, a postáknak és azoknak a boltoknak engedi meg a vasárnapi nyitva tartást, amelyeknél ezen a napon a tulajdonos áll a pult mögött.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve