Jakimenkónak jelentkeznie kell kihallgatásra, a biztonsági szolgálat pedig "előállíthajta, bekísérheti a bíróságra és letartóztathatja" őt.
Nalivajcsenko szerint elődjének arra kell magyarázatot adnia, hogy kinek az engedélyével létesített tavaly decemberben, illetve az idén januárban és februárban Ukrajnában parancsnoki helyeket az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) tábornokai számára, akik Jakimenkóval együtt terveztek terrorellenes akciókat békés polgárok ellen. Az SZBU főnöke szerint Kijev követeli Oroszországtól, hogy kihallgathassa az FSZB egyik vezérezredesét, aki diplomata útlevéllel érkezett Ukrajnába az FSZB mintegy harminc másik tisztjével együtt, és jelentéstevésre behívatta többek között Jakimenkót is.
Nalivajcsenko csütörtökön jelentette be, hogy az FSZB munkatársai részt vettek azoknak az úgynevezett terrorellenes műveleteknek a kitervelésében és végrehajtásában, amelyeket a kijevi Függetlenség terén hatalomváltást követelő tüntetők ellen hajtottak végre.
Nalivajcsenko az egyes források szerint csaknem száz halálos áldozatot követelő, február 18-20-i kijevi orvlövésztámadások ügyében indított vizsgálat előzetes eredményeiről számolt be. Kijelentette, hogy az orosz titkosszolgálat 26 munkatársa vett részt közvetlenül a tömeggyilkosságokban.
Nalivajcsenko szavai szerint az FSZB embereit Kijev környékén, az SZBU egyik kiképzőközpontjában helyezték el, közvetlen kommunikációs vonalat építettek ki köztük és a kormányzat között, emellett Jakimenko személyesen kereste fel őket jelentéseket tenni. Az azóta feloszlatott Berkut belügyi alakulat tagjai mellett az SZBU alá tartozó Alfa különleges egység tagjai is részt vettek a tüntetők elleni támadásokban - mondta az SZBU főnöke.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve