Miután Franciaországban az elnökválasztás nyomán a konzervatív Nicolas Sarkozy helyett a szocialista Francois Hollande lett az államfő, az Európai Bizottság immár nem foglalkozik azzal, hogy áprilisban a francia és a német belügyminiszter még közös levélben kezdeményezte a külső határokat nem elég szigorúan őrző országoknak a schengeni övezetből való kizárhatóságát.
"Számunkra ez a levél már nem létezik" - nyilatkozott pénteken Cecilia Malmström belügyi EU-biztos az MTI tudósítása szerint arról a dokumentumról, amely még az uniós országok belügyi tárcavezetőinek április 26-i luxembourgi üléséhez kapcsolódóan vált ismertté. Claude Guéant akkori francia, valamint Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter azt kezdeményezte, hogy azt a tagállamot, amely nem képes megfelelő hatékonysággal ellenőrizni az övezet rá eső külső határát, átmeneti időre akár zárhassák is ki a belső határellenőrzéstől mentes utazást biztosító schengeni övezetből.
A francia-német kezdeményezés - amely mellett aztán Sarkozy erősen lobbizott - lényegében Görögország ellen irányult. Az akkori francia államfő szerint a görög-török határon nem biztosított a megfelelő ellenőrzés. A kezdeményezés azonban éles bírálatokat váltott ki széles körben.
Malmström most azt mondta: biztos abban, hogy az uniós belügyminiszterek következő, június 7-i luxembourgi találkozóján az új francia tárcavezető, Manuel Valls "építő szellemű hozzáállást" fog tanúsítani a schengeni kérdésben.
Német részről már áprilisban mogorván reagáltak a levél tartalmának nyilvánosságra hozatalára, és igyekeztek elhatárolódni a franciák által erőltetett javaslattól.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve