Egy 22 éves lengyel fiatalember úgy gondolta, eljött az ideje, hogy egy rakás pénzt hozzon neki a jó szerencséje. Ahelyett, hogy szerencsejátékokra adta volna a fejét, egy csapásra akarta megütni a főnyereményt, méghozzá egyetlen zloty befektetése nélkül - derül ki a polsatnews.pl beszámolójából. A történet egy szép napsütéses délelőttön játszódott le.
Az ifjú Ilawa városában betért egy kisboltba és némi alkohol tartamú italt kért az eladótól. Mivel nem volt kéznél a megnevezett termék, a boltos távozott, hogy a raktárból szolgálja ki a vevőt. Mire visszajött, a fiatalembernek már csak a hűlt helyét találta, amire egyszerű a magyarázat. A vevő meglátott egy bevásárlózacskót, amelyben - mint később kiderült - pontosan 591 érintetlen kaparós sorsjegy volt. Összértékük magyar valutában 200 ezer forint volt.
Kapcsolódó
Mivel úgy gondolta, hogy elvesztett dologról van szó, magához vette a zacsit, hogy azután biztonságos távolságra jutva az üzlettől, megkezdje a szisztematikus kapargatást. Számításába azonban két hiba is csúszott. Az első, hogy az eladó kihívta a rendőrséget, a második, hogy túlságosan elkapkodta a dolgot, így a rendőrök megtalálták és letartóztatták. A szaldó keservesnek látszik. Sikerült ugyan az összes sorsjegyet lekaparnia, de egyik sem volt nyerő, viszont lopásért ötéves börtönnel fenyegető büntetéssel kell szemben néznie.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve