A lövöldözés a bajor tartományi főváros északi részén történt, az olimpiai parkban fekvő bevásárlóközpontban. Egy gyorsétteremben kezdődött a lövöldözés. Azt egyelőre nem tudni, hogy egy vagy több elkövető volt.
Legalább három elkövetője és több halottja van a péntek délután kezdődött müncheni lövöldözésnek - jelentette a Bild című lap az online kiadásában Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszterre hivatkozva. A miniszter elmondta, hogy a tetteseket még nem sikerült kézre keríteni.
Más források szerint akár tíz halottja is lehet annak a müncheni támadásnak, amelyet vélhetően egy magányos fegyveres hajtott végre. Egy ember már biztosan meghalt, de 10-15 áldozatról is érkeztek nem megerősített hírek.
A müncheni rendőrség a Twitter-oldalán felszólította a bajor tartományi főváros lakóit, hogy távozzanak az utcákról, és ne hagyják el otthonukat. "Nem tudjuk, hogy hol vannak az elkövetők" - áll a rendőrség Twitter-üzenetében.
A dpa német hírügynökség tudósítójára hivatkozva a hírportál azt írja: a belváros sétáló övezetéből rengetegen szaladtak ki a Karlplatzra, és sok felfegyverzett rendőr érkezett a környékre.
A rendőrség a közösségi médiában azt írta: tudnak arról a szóbeszédről, hogy a belvárosban is lehetett lövöldözés, de egyelőre nem világos a helyzet. A rendőrség erről azt közölte, hogy egyelőre híresztelésről van szó. A BR helyszínen lévő riportere arról számolt be, hogy a belvárosban minden üzlet bezárt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve