Az amerikai közvélemény megdöbbenve nézi, ahogy Donald Trump kimenő republikánus elnök híveinek ezrei megrohamozták a Capitoliumot, követelve, hogy Trump maradhasson elnök, mondván csalással veszítette el a novemberi elnökválasztást.
Az épületen belül életbe léptették a biztonsági protokollokat, a bent lévőket igyekeztek kimenekíteni, vagy az épületen belül biztonságban helyezni. Ebbe beletartoznak a szenátorok és képviselők, csakúgy mint az ott dolgozók, akiket arra utasították, hogy zárkózzanak be az irodájukba.
Az ülés egy ceremónia, amin a Joe Biden megválasztott demokrata elnök elektori szavazatainak összeszámlálását szolgálta. Közben Trumphoz lojális republikánusok előre bejelentették, hogy akadályozni fogják a szavazást, miközben maga Trump egy tömegrendezvényen tüzelte fel a többezres tömeget, amit maga hívott össze, hogy tiltakozzon az által teljesen alaptalanul "ellopottnak" titulált választási eredmény ellen.
Nem világos, hogy a szigorú biztonsági rendszeren miként tudtak bejutni a tiltakozók, de alighanem komoly kudarcnak számít, hogy az elvileg szigorú biztonsági intézkedések ellenére lényegében besétáltak nagy számban a tüntetők, akik elől bútorokkal kellett eltorlaszolni az üléstermet, akik ellen kivont fegyverekkel készültek védekezni a biztonságiak.
Trump sokáig nem csinált semmit, majd Twitteren felszólított mindenkit, hogy működjenek együtt a rendőrséggel és maradjanak békések, lévén a republikánus a rend és a törvény pártja.
Please support our Capitol Police and Law Enforcement. They are truly on the side of our Country. Stay peaceful!
- Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 6, 2021
I am asking for everyone at the U.S. Capitol to remain peaceful. No violence! Remember, WE are the Party of Law & Order - respect the Law and our great men and women in Blue. Thank you!
- Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 6, 2021
Trumptól várják a megoldást mindkét oldalon. Ő tüzelte fel a híveit, ő hívta őket oda, és ezek után nagyon gyenge, hogy csak annyit mondott, hogy ne legyenek erőszakosak. Neki kell azt mondania a támadóknak, hogy menjenek haza.
Mindezt úgy, hogy pisztolylövések is voltak, terjedt egy fotó egy vérző nőről, akit állítólag nyakon lőttek és ahogy hordágyon vittek el. Ezt később megerősítették, ahogy az is kiderült, hogy a tüntető belehalt a sérüléseibe.
A házelnök Nancy Pelosi a nemzeti gárda bevetését kérte.
Joe Biden megválasztott elnök szerint soha nem látott támadás alatt van az amerikai demokrácia. Felszólította a "csürhét", hogy vonuljon vissza.
Felszólította Trumpot, hogy azonnal jelenjen meg az országos televízióban, és vessen véget az ostromnak.
Ezt nem sokkal később Trump meg is tette. De most is azt mondta amellé, hogy menjenek haza békében, hogy megérti a fájdalmukat, amiért elcsalták tőlük a hatalmas győzelmüket.
- Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 6, 2021
Érdekesség, hogy a videót jelölte a Twitter mint potenciálisan valótlan állításokat tartalmazó bejegyzés
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve