A külügyminisztérium szóvivője, Mark Toner szerint a lemondott diplomaták posztjának betöltése elnöki jelölést és szenátusi jóváhagyást igényel.
A külügyminisztériumban két államtitkár, két helyettes államtitkár és egy főigazgató nyújtotta be a lemondását: Thomas Countryman államtitkár a fegyverzetellenőrzésért és nemzetközi bztonságpolitikáért, Patrick F. Kennedy államtitkár a menedzsmentért volt felelős, Joyce Anne Barr az adminisztrációs ügyekért, Michele Bond a konzuli ügyekért felelős helyettes államtitkárként dolgozott a minisztériumban, Gentry Smith pedig a külföldi missziókért felelős hivatal vezetője volt.
A szóvivő szerint mind a négy tisztségviselő már korábban benyújtotta lemondó levelét, amit csak most fogadták el.
Tájékoztatott arról, hogy a lemondásukat benyújtók némelyike a külügyminisztériumban marad, de más területen dolgozik majd, s van köztük, aki saját elhatározásából kilép a külügy kötelékeiből.
"Egyetlen tisztségviselő sem fogad el politikai kinevezést úgy, hogy arra számítana, ez korlátlan ideig tart majd. S valamennyi tisztségviselő tudatában van annak, hogy az elnök bármikor úgy dönthet, hogy lecseréli őt" - olvasható a szóvivői közleményben. Toner hozzátette, hogy a lemondott tisztségviselők "csodálatra méltóan és jól szolgáltak", elismerés illeti őket.
Korábban már távozott a külügyminisztériumból Victoria Nuland, európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkár és Gregory Starr, a diplomáciai biztonságért felelős helyettes államtitkár.
A Politico című lap információi szerint a külügyminiszternek jelölt Rex Tillerson - noha a szenátus még nem szavazta meg a kinevezését - az elmúlt napokban már járt a külügyminisztériumban, s megbeszéléseket is tartott. A lap meg nem nevezett külügyi informátorokra hivatkozva azt írta, hogy Tillerson jelölését megkönnyebbüléssel fogadták a minisztériumban, mert az ExxonMobile volt elnök-vezérigazgatójáank széles körű nemzetközi kapcsolatrendszere van és ismeri, hogyan kell egy nagy szervezetet működtetni. A külügyminisztériumban arra számítnak, hogy helyetteséül Tillerson majd John Bolton, volt ENSZ-nagykövetet választja majd.
Csütörtökön benyújtotta lemondását és január 31-i határidővel távozik posztjáról Mark Morgan, az amerikai határvédelmi szerv vezetője, aki az amerikai-mexikói és az amerikai-kanadai határ felügyeletéért, védelméért volt felelős. Maga Morgan nem nyilatkozott, de egybehangzó információk szerint munkatársaival csütörtökön videokonferencián közölte, hogy nem önszántából mond le.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve