A vasúttársaság tájékoztatása szerint erről döntöttek Bakuban június 5. és 8. között a Vasutak Együttműködési Szervezetének miniszteri értekezletén.
A kormányközi szervezet találkozóján a magyar delegációt Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes-államtitkára vezette, részt vett a tanácskozáson Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, és Mosóczi László, a MÁV Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős általános vezérigazgató-helyettese is - közölte a MÁV Zrt.
A Vasutak Együttműködési Szervezetének (OSZZSD) legfontosabb célja az Európa és Ázsia közötti vasúti összeköttetések fejlesztése.
A MÁV által javasolt Urumcsi-Záhony korridor Záhonynál kapcsolódik az EU által kijelölt RFC6 Mediterrán Korridorhoz (Almeria - Barcelona - Marseilles - Torino - Milano - Ljubljana - Budapest - Záhony). A két korridor fejlesztésének összehangolt munkája eredményeképpen 2013-2014-től várhatóan jelentősen megnövekszik majd a Magyarország területén áthaladó áruforgalom mértéke - írta közleményében a vasúttársaság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve