A határozat tervezetét Ausztrália nyújtotta be a világszervezet fő biztonságpolitikai döntéshozó testületéhez, amely maga is 37 állampolgárát veszítette el az incidensben. A határozat sürgette az elkövetők felelősségre vonását, valamint azt, hogy minden állam működjön együtt a felelősség megállapítására irányuló erőfeszítésekkel.
Az ENSZ-ben a hétvégén intenzív tárgyalások folytak annak érdekében, hogy Oroszországot rávegyék a határozat szövegével szembeni kifogásainak feladására. Moszkva azt szerette volna elérni, hogy az ukrán hatóságok helyett a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) vezesse a vizsgálatot. Az orosz igény ugyanilyen formában ugyan nem jelent meg a BT által elfogadott dokumentumban, de az ENSZ szakosított szervezete, az ICAO szerepe említésre került benne.
Petro Porosenko ukrán elnök a BT-ülést megelőzően bejelentette, hogy kész felajánlani az incidensben a legsúlyosabb veszteségeket elszenvedett Hollandiának az ügy felderítésének irányítását.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember - közöttük 193 holland állampolgár - életét vesztette.
Kijev szerint a gépet légvédelmi rakétával, vélhetően egy Buk típusúval találták el, és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, valamint Oroszországot teszi felelőssé a katasztrófáért. Moszkva és a szakadárok tagadják, hogy közük lenne az esethez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve