Nyilatkozata szerint Schulzot mélységes aggodalommal töltik el a német hírmagazin megdöbbentő állításai. "Ha az állítások igaznak bizonyulnak, az rendkívül komoly ügy, és súlyos következményei lesznek az EU-USA viszonyra nézve" - fogalmazott az Európai Parlament elnöke, és az általa irányított testület nevében teljes körű tisztázást, sürgős tájékoztatást követelt az Egyesült Államoktól.
A Der Spiegel olyan titkos dokumentumokra alapozza állítását, amelyeket az NSA korábbi munkatársa, Edward Snowden vitt magával, és amelyekbe betekintést nyertek a hírmagazin munkatársai.
Kapcsolódó
Egy 2010 szeptemberi keltezésű iratból kitűnik, hogy az NSA "poloskákat" telepített a EU washingtoni, illetve New York-i ENSZ-képviseletének irodáiba. Emellett behatolt az európai integrációs szervezet belső számítógépes hálózatába is. Ezáltal az amerikai ügynököknek lehetőségük nyílt beszélgetések lehallgatására, valamint dokumentumok és e-mailek olvasására. Az idézett dokumentum kifejezetten "támadási célpontként" említi az európaiakat.
A hírmagazin szerint az NSA mintegy öt évvel ezelőtt az EU brüsszeli központjában is lehallgatást kezdeményezett. A helyi biztonsági apparátus embereinek akkoriban feltűnt számos sikertelen telefonhívás, amelyeknek célpontja a Justus Lipsius Házban (a miniszterek tanácsának épületében) lévő távkarbantartó berendezés volt. A hívó fél "nyoma" az Evere nevű brüsszeli kerületben fekvő NATO-központba vezetett, ahol egy idegenektől elzárt helyiségben az NSA emberei "dolgoztak".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve