Az első negyedévben Oroszországban meghaladja a 20 milliárd dollárt a külföldi tőkekiáramlás, így a gazdasági növekedés 1 százalék alatt lehet 2014-ben - mondta Elvira Nabiullina, az orosz központi bank elnöke szerdán, egy moszkvai konferencián. A központi bank vezetője szerint jelentős a kockázat, hogy 2014-ben 5 százalék felett lesz az infláció, magasabb, mint várták. Az infláció a rubel gyengülése miatt erősödött, ideiglenesen elérve az éves 6,64 százalékos szintet, de az év második felében már stabil lesz a mutató.
A rubel gyengülését elsősorban az ukrajnai válság okozta, akárcsak a már említett tőkekivonásokat. Márciusban a központi bank 22,3 milliárd dollárért és 2,3 milliárd euróért vásárolt rubelt, hogy megtámogassa az orosz fizetőeszköz árfolyamát.
A központi bank utoljára 2009 januárjában avatkozott be ilyen mértékben a devizapiacon. A közbelépés hatásosságát mutatja, hogy a történelmi mélypontjáról a rubelnek márciusban 2 százalékot sikerült erősödni a dollárral szemben.
Elvira Nabiullina elmondta, hogy júniusig biztosan nem várható kamatcsökkentés, azaz marad a mostani 7 százalékos alapkamat. A jelenlegi piaci körülmények mellett a központi bank kitart a rubel árfolyamának sávos meghatározása mellett is, viszont a gazdasági helyzet stabilizálódása után folytatja az átállást a rugalmas rubelárfolyamok fele.
Az orosz kormányzat valóban bízhat a rubel erősödésében, mert szerdán az orosz pénzügyminiszter, Anton Sziluanov bejelentette, hogy a pénzügyminisztérium újrakezdi külföldi devizavásárlásait a következő napokban, hogy feltöltse devizatartalékait. A minisztérium március elején függesztette fel napi 3,5 milliárd rubel értékű devizavásárlásait a magas árfolyam-ingadozások miatt.
A befektetők egyelőre kicsit túl merésznek találták Anton Sziluanov nyilatkozatát, ugyanis a hír megjelenése után 0,3 százalékot gyengült a rubel a dollárral szemben, és a dollár jegyzése 35,42 rubelre nőtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve