A kétoldalú forgalom szerdán közzétett kínai vámstatisztikai adatok szerint júliusban 456,16 millió dollárra esett vissza a júniusi 489 millió dollárról. Az Észak-Koreából származó kínai import júliusban az előző hónaphoz képest 3 százalékkal 156,3 millió dollárra, tavaly júliushoz viszonyítva pedig egyharmadával csökkent. Az év első hét hónapjában Kína 1,04 milliárd dollár értékben vásárolt észak-koreai árukat, ez 16,3 százalékkal kevesebb, mint 2016 hasonló időszakában.
A kínai export júniushoz képest 27 millió dollárral 299,85 millió dollárra csökkent ugyan, de az év első hét hónapjában 34 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, 1,97 milliárd dollárt tett ki.
Augusztus 6-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag újabb intézkedéseket hozott az észak-koreai szén, vas, vasérc és ólom kivitelének korlátozása érdekében. A szankciók körülbelül 1 milliárd dollárral vethetik vissza Észak-Korea mintegy évi 3 milliárd dolláros exportbevételét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve