Magas rangú katonai tisztségviselők az NBC hírműsorának elárulták, hogy a tervek szerint Guamról induló B-1B típusú stratégiai bombázók képeznék a csapásmérő erő gerincét, és a műveletet további harci repülőgépekkel, valamint műholdakkal és drónokkal támogatnák. Több forrás szerint a lehetséges célpontok között lenne nagyjából két tucat rakétaindító állomás és rakétakísérletekre használt létesítmény.
A Trump által mérlegelt két-három katonai opció közül ez az egyik olyan, amelyikkel talán lenne némi esély elkerülni a konfliktus eszkalálódását - mondta James Stavridis, az amerikai haditengerészet nyugalmazott admirálisa, hozzátéve ugyanakkor, hogy a megelőző csapás mindenképp azzal a kockázattal járhat, hogy Phenjan támadást indíthat Szöul vagy akár a Guam szigetén levő Andersen légi bázis ellen - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az utóbbi napokban fokozódott az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti kölcsönös fenyegetőzés. Donald Trump "olyan tűzzel és haraggal" fenyegette meg kedden Phenjant, "amilyet még nem látott a világ", ha Észak-Korea tovább fenyegeti az Egyesült Államokat. Phenjan erre szerdán közölte: "komolyan mérlegeli", hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mér Guam szigetére.
Guam az Egyesült Államok legtávolabbi területe a Csendes-óceánon. A sziget, ahol amerikai katonai bázis működik, légvonalban 3300 kilométerre fekszik Észak-Koreától, s így földrajzilag közelebb van Ázsiához, mint az Egyesült Államok többi területéhez. A guami bázison jelenleg hat B-1B típusú nehézbombázó állomásozik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve