A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

A "Bulls by the Horns" (Bikákat a szarvuknál) címmel a héten megjelent visszaemlékezésében Bair amellett érvel, hogy 8 százalékos tőkeáttételi mutatóra lenne szükség a jelenleg az Egyesült Államokban 4 százalékos, illetve az új bázeli szabályokban előírt 3 százalékos arányok helyett. Ez azt jelenti, hogy a pénzintézetek saját tőkéjének az általuk kihelyezett teljes hitelállomány 8 százalékát kellene kitennie − tehát a bankok tőkéjük 13-szorosát hitelezhetnék a jelenlegi 25-ös szorzó helyett. Az FDIC tavaly lemondott elnöke nemcsak a bankokra, hanem minden pénzintézetre, tehát a biztosítókra és az 50 milliárd dollárnál nagyobb eszközállományt kezelő brókercégekre, hedge fundokra és befektetési alapokra is kiterjesztené az előírást; javaslata megtartaná a tőke Bázelben előírt szűkebb meghatározását. Bair szerint egyébként a szigorítás szükségességével kapcsolatban egyelőre konszenzus van a világ nagyobb pénzügyi hatóságai között.

Kapcsolódó

Az FDIC új vezetője, Thomas Hoenig bizonyos szempontból Bairnél is tovább menne, hiszen ő teljes mértékben eltörölné a tagokra egyébként nem kötelező Basel−III-as szabályokat a tőkeáttétel terén. Hoenig 10 százalékos tőkeáttételi mutatót írna elő, és ezt nem a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottságban késhegyig menő viták után elfogadott tőkedefiníciók alapján, hanem az eszközök kockázati súlyozását figyelmen kívül hagyva, az abszolút összeg alapján határozná meg. A Bloomberg számításai szerint az amerikai bankoknak 300 milliárd dollárnyi tőkét kellene emelniük vagy öt és fél évnyi osztalékot visszatartaniuk, hogy ezeknek a kemény elvárásoknak megfeleljenek.

A nagyoknak kedvezne

A Basel−III veszélyeire és káros mellékhatásaira figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) e héten kiadott jelentése is − igaz, az amerikai hivatalnokokhoz képest éppen az ellenkező oldalról. A Valutaalap szakértői szerint már most, a szigorúbb tőkefeltételekre készülő bankok lépéseiből is látszik, hogy a méretgazdaságossági előnyeikkel visszaélő, eleve túlságosan nagy bankok számára kedvező eltolódást okoznak az új szabályok. A szabályozás költségeit az egész rendszer számára kulcsfontosságú − ezért a költségvetési segítségre automatikusan számot tartó, ezzel a lehetőséggel a gyakorlatban is számoló − globális bankok könnyebben ki tudják gazdálkodni, mint a kisebb szereplők.

A többletszabályozás miatt drágább hivatalos bankrendszerből ráadásul inkább az árnyékbankrendszerbe áramlanak az eszközök − így paradox módon tovább koncentrálódhat a bankszektor, emiatt éppen hogy kevésbé lesz biztonságos. A problémával ugyan a bázeli szabályalkotók is foglalkoztak volna szándékaik szerint, de a "rendszerszerű kockázatokat hordozó" bankok számára előírandó szigorúbb tőkekövetelményekkel egyelőre adósak maradtak.