Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn közölt adatai szerint a 19 országot tömörítő eurózónában és a 28 tagú unióban egyaránt 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tavaly szeptemberhez képest. Havi összevetésben az euróövezetben 0,4 százalékos, az unióban pedig 0,2 százalékos emelkedést mértek. A tényadatok összhangban állnak az elemzői várakozásokkal.
Augusztusban az euróövezetben 0,2 százalékkal, az EU-ban pedig 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben, az előző hónaphoz képest pedig 0,1-0,1 százalékos volt az emelkedés.
Tavaly szeptemberhez képest tíz uniós országban csökkentek az árak, a legnagyobb mértékben Bulgáriában (-1,1 százalék), Horvátországban (-0,7 százalék) és Szlovákiában (-0,5 százalék). Tizenhatban emelkedtek, a legnagyobb mértékben Belgiumban (+1,8 százalék), Észtországban (+1,7 százalék) és Ausztriában (+1,1 százalék). Spanyolországban stagnáltak az árak, a legfrissebb brit adat pedig még augusztusról származik.
Az Eurostat Magyarország esetében éves összehasonlításban 0,7 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 0,2 százalékos áremelkedést jelzett.
Szeptemberben még mindig az energiaárak húzták lefelé az éves inflációt az euróövezetben: 3,0 százalékkal volt olcsóbb az energia, ezen belül a földgáz ára 5,6 százalékkal, a fűtőolajé 12,7 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 2,4 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 1,1 százalékkal, az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek pedig 0,7 százalékkal drágultak.
Az energiaárakat nem számolva 0,8 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció szintén 0,8 százalékkal növekedett szeptemberben az euróövezetben.
Az előző hónaphoz viszonyítva a maginfláció 0,5 százalék volt. Havi szinten az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek ára 0,3 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 1,0 százalékkal csökkent, de az energia 1,0 százalékkal, az energiaiparhoz nem kapcsolódó ipari javak pedig 3,1 százalékkal drágultak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve