A szóvivő megfogalmazása szerint a kormányfőt továbbra is szoros orvosi megfigyelés alatt tartják lábadozásának jelenlegi korai szakaszában. A Downing Street illetékese közölte, hogy Boris Johnson rendkívül jó hangulatban van - írja az MTI.
Az 55 éves Johnsont vasárnap este vitték be a St. Thomas kórházba, miután megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, és betegségének egyes tünetei tíz nap elkülönítés után sem múltak.
A Downing Street hétfőn késő este jelentette be, hogy Johnsont átvitték a kórház intenzív osztályára, miután állapota romlott. Az intenzív kezelés kezdete óta elhangzott hivatalos tájékoztatások rendre hangsúlyozták, hogy Johnson a rutinszerűen adott oxigénen kívül nem szorul semmiféle légzéssegítő eljárásra, így lélegeztetőgépre sem, és nincs tüdőgyulladása.
A Downing Street szerda esti tájékoztatóján hangzott el először, hogy a miniszterelnök állapota javulásnak indult; az addigi tájékoztatások stabil állapotról szóltak.
Johnson szóvivőjének csütörtöki első nyilatkozata úgy hangzott, hogy a javulás azóta is folyamatos; a miniszterelnöki hivatal nem sokkal később tudatta, hogy a kormányfő már nem szorul intenzív kezelésre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve