Az OPEC öt tagállama és Omán kuvaiti tanácskozásukon úgy találták, hogy több időre van szükség a világ olajpiacán felhalmozódott tartalékok leapasztására, ezért megfontolandónak tartják, hogy a világ nagy olajtermelő országai további fél évvel meghosszabbítsák a kitermelés korlátozásáról szóló megállapodásukat - írta a Bloomberg.
Erősen gondolkodnak
A találkozón részt vevő OPEC-tagok és Omán támogathatónak tartja a hosszabbítást, Kuvait szerint jó az ötlet, ha hat hónapos időtartamra szól, ezért arra kérték az olajkartell tagállamait, hogy illetékes minisztereik jövő havi hivatalos tanácskozásán tegyenek javaslatot erre. Venezuela, Algéria és Angola olajminisztere kijelentette, hogy készek támogatni a hosszabbítást.
Omán képviselője arról beszélt, hogy lenne benne ráció, Alekszander Novak orosz energiaügyi miniszter viszont úgy véli, túl korai még a hosszabbításról beszélni. Országa csak áprilisban foglal állást ezzel kapcsolatban, addig elemzik a készletek nagyságát, a piaci helyzetet és az amerikai olajpala-kitermelők nyomulását.
Teljesül a feltétel
Az elmúlt hetekben Kuvait vetette fel először a hosszabbítás lehetőségét. Irak jelezte, hogy csatlakozna, ha mások is így döntenek. Szaúd-Arábia olajminisztere, Khalid Al-Falih arról beszélt nemrégiben, hogy akkor támogatnák ezt a forgatókönyvet, ha az OECD tagállamainak olajtartalékai meghaladnák az ötéves átlagot. A legfrissebb adataok szerint ez a készlet jelenleg 282 millió hordóval van e felett a szint felett.
Miután az amerikai készletek is rekordokat döntenek, az WTI árfolyama hordónként 50 dollár alá esett és a Brent is e felé a szint felé közelít - hétfőn 50,76 dollár/hordón nyitott az árfolyam. Ha a kitermelők az OPEC májusi ülésén a korlátozás meghosszabbításáról döntenek, az a nyárra támaszt adhat az olaj és ezzel az üzemanyagok árának.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve