"Válaszolni fogok nekik" - mondta egy vidéki látogatáson a francia radikális politikus, de azt nem pontosította, hogy milyen formában, illetve, hogy megjelenik-e az idézésre.
A párizsi ügyészség pénzügyi ügyekkel foglalkozó részlege által meggyanúsított pártelnök 2017. június 30-án nem jelent meg az első idézésre, hanem egy nyilatkozatot tett. Véleménye szerint az újabb idézésnek - amelynek dátumát nem közölte - az a célja, hogy megzavarja a jövő májusi európai parlamenti választásokat megelőző kampányt.
Kapcsolódó
Amikor a francia hatóságok nyár végén zárolták a Nemzeti Tömörülésnek járó 2 millió eurós állami támogatást a jogtalanul felvett uniós pénzek visszafizetésére, Marine Le Pen azt közölte, hogy a vizsgálóbírók csak terhelő adatokat csatoltak a dossziéhoz és "már a vizsgálat befejezése előtt bűnösnek tekintik" a párttagokat.
Az Európai Parlament csaknem 7 millió euróra becsüli azt a kárt, amelyet a Nemzeti Összefogás okozott azzal, hogy uniós forrásokból, asszisztensi szerződésekkel álcázva fizette ki 2009 és 2017 között franciaországi alkalmazottait, akik nem végeztek munkát Brüsszelben. Eddig 14 ember, köztük Marine Le Pen ellen indult eljárás visszaélés gyanújával az ügyben, ami három év szabadságvesztéssel és 375 ezres eurós pénzbüntetéssel sújtható.
A pártelnök szerint "üres a dosszié", és a megvádolt párttagok mindig is tagadták az ellenük felhozott vádakat.
A francia parlamenti képviselő egy korábbi interjúban elmondta: pártja kampányolni fog az EP-választások előtt, függetlenül attól, hogy a Nemzeti Tömörülés nem kapta meg az állami támogatást, s irodáinak harmadát kénytelen volt bezárni. A kampányt elsősorban magánszemélyek adományaiból fedezi a párt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve