Az idei első hét hónapban 32,8 százalékkal maradt el a tavalyitól a cseh kivitel Oroszországba, 45,26 milliárd koronára - derült ki a CTK hírügynökség adataiból.
A zuhanást egyértelműen az ukrán válsághoz és az orosz recesszióhoz kötik, így kezdett már a tavalyi év vége felé megmutatkozott, amikor Oroszország részesedése a cseh exportban legalább 3 százalékkal mérséklődött, a folyamat 2015-ben 1,2-2 százalékkal folytatódott. A Csehországba irányuló orosz export 18,6 százalékkal esett.
Mindez leginkább a cseh gépipart és az orosz energiahordozókat sújtotta, ezek következtében a cseh külkereskedelmi mérleg hiánya Oroszországgal szemben 7,5 milliárdról 18,5 milliárd cseh koronára nőtt.
Bohuslav Sobotka cseh kormányfő szerint a kedvezőtlen eredményben meghatározó szerepet játszott az olaj és a gáz áresése, s a rubel értékvesztése mellett a nyugati szankciók és az orosz válaszlépések sora, amelyek drasztikusan visszavezették az idegenforgalmat is.
Így minden területen szükség van a kiesett piacok pótlására, Azerbajdzsántól Marokkóig és Mexikóig - Prágának azonban ebben is éles versenyben kell helyt állnia. A cseh szakértők szerint 2016 elejénél előbb nem lehet az Oroszországgal folytatott kereskedelem újraéledésére számítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve