Az MV Wakashio július 25-én feneklett meg, és most már több tonnányi dízel és olaj ömlik belőle az óceánba - írja a The Guardian nyomán a 24.hu.
A mauritiusi természetvédelmi alap ügyvezető igazgatója, Deborah de Chazal közölte, a japán hajó négyezer tonna üzemanyagot szállított. Az ügyvezető szerint merülőfalakat helyeztek el a hajó és más kulcsfontosságú helyek, így a Kék-öböl tengeri park körül, hogy felfogják a szennyeződést. Külföldről is érkezik felszerelés és segítség, mivel Mauritiuson nincsenek meg a megfelelő eszközök az olajszennyezés kezelésére.
A Nagashiki Shipping tulajdonában lévő hajó Brazíliából tartott Szingapúrba, a történtek okát még vizsgálják. A teherhajó 20 fős legénysége sértetlenül átvészelte a balesetet, és most karanténban van az Afrika keleti partjai mellett fekvő szigeten a koronavírus-járvány miatt.
A miniszterelnök a franciák segítségét kéri abban, hogy védekezni tudjon a katasztrófa hatásai ellen. Arra hivatkoznak, hogy Mauritius mintegy 1,3 millió lakosát már így is nagyon keményen sújtotta a koronavírus-járvány, hiszen rengetegen a turizmusból élnek a szigeten.
A miniszterelnök szerint a rossz időjárás is hátráltatja a munkánkat. Hatóságok jelenleg is vizsgálják, ki a hibás a katasztrófáért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve