A Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint a tengerfelszín mostani hőmérséklete nagyjából megegyezik a legutolsó interglaciális, azaz két jégkorszak közötti melegebb időszakéval, amikor azonban a tengerek szintje a jelenleginél 6-9 méterrel is magasabbak voltak. Aggodalomra ad okot ez a trend - fogalmaztak a tanulmány készítői, akiknek vezetője Jeremy Hoffman volt az Oregon Állami Egyetemről.
A kutatáshoz a tudósok 83 különböző helyről származó tengeri üledékmintát vizsgáltak meg. Minden mintát az 1870 és 1889, valamint 1995 és 2014 között rögzített adatokkal vetettek össze. Az utolsó interglaciális időszak 129 ezer évvel kezdődött és 116 ezer évvel ezelőtt ért véget. A korábbi feltételezések szerint az akkori klíma nagyjából olyan meleg, vagy kissé melegebb lehetett, mint a mai, ezért a korszakot gyakran referenciaként használják a különböző globális klímamodellekhez, hogy megértsék, miként reagál a tengerszint a melegedésre.
A vizsgálat feltárta, hogy már a legutolsó interglaciális korszak kezdetén, 129 ezer évvel ezelőtt az óceánfelszín hőmérséklete igen hasonló volt az 1870 és 1889 közötti átlaghoz. Ugyanakkor a melegedés tetőzésekor, 125 ezer évvel ezelőtt a tengerfelszín hőmérséklete "megkülönbözhetetlen" volt az 1995 és 2014 közötti átlagtól.
A tanulmány szerint a tengerek szintje hosszú távon tovább emelkedhet az ember által okozott klímaváltozás miatt - mondta Andrew Watson, az angliai Exeteri Egyetem tudósa, aki maga nem vett részt a kutatásban.
A jó hír az, hogy szerencsével csak lassan fog emelkedni a tengerszint, vagyis lesz időnk alkalmazkodni a változáshoz. Rossz hír viszont, hogy az összes jelenlegi part menti városunkat el fogja árasztani a víz - hangsúlyozta.
Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) előrejelzése szerint a tengerek szintje 2100-re egy méterrel fog emelkedni, amennyiben nem korlátozzák a szénkibocsátást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve