Már nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Görögország nem lesz képes visszafizetni tartozásait - jelentette ki Klaas Knot, a holland jegybank elnöke, az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsának tagja. Az európai döntéshozók az elmúlt hónapokban következetesen kizárták az államcsőd lehetőségét, ám egy ideje lassan módosítják véleményüket. Az ECB vezetői közül Knot az első, aki nyíltan felveti Görögország bedőlésének lehetőségét.
A holland Het Financieele Dagblad gazdasági napilapnak nyilatkozva némi óvatossággal úgy fogalmazott, hogy a csőd az egyik lehetőség. Nem jelenteném ki, hogy Görögország nem válhat fizetésképtelenné - szögezte le. Azelőtt biztos voltam abban, hogy az államcsőd nem szükségszerű, de az Athénből érkező legfrissebb hírek nem bátorítóak - célzott arra, hogy a görög kormánynak kiegészítő megszorításokat kellett elfogadnia, hogy az ország megkapja az EU-IMF hitel következő részletét. Knot elmondta azt is, hogy az európai országok keményen dolgoznak a helyzet rendezésén, ugyanakkor hibáztatta a görögöket, akik szerinte nem fogják fel a baj súlyosságát.
Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa tegnap úgy fogalmazott, hogy Európa vezetői nem fogják megengedni Görögország kaotikus pénzügyi összeomlását és benntartják az országot az eurózónában. Ezzel nem zárta ki expliciten a görög államcsőd lehetőségét. Szintén tegnap látott napvilágot az ECB tanulmánya, amelynek társszerkesztője a kormányzótanácsi tagságáról nemrégiben lemondott Jürgen Stark volt. Ez az elemzés arra figyelmeztet, hogy immáron a monetáris unió van veszélyben. Stark sajtóhírek szerint azért távozott, mert nem értett egyet azzal, hogy az ECB spanyol és olasz kötvényeket vásárol. Knot szintén ellenzi ezt a beavatkozást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve