A Super Express című lengyel lap tudomása szerint a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) április 14-én bemutatja az 500+ családipótlék-program új változatát - tudósított a gazeta.pl. Az 500+ keretében minden olyan család, amelynél az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 800 zlotyt (60 ezer forint), minden második, harmadik stb. gyermeke után plusz 500 zloty (38 ezer forint) családi pótlékot kap.
A napilap szerint a változtatás után már az első gyermek után is jár majd a pluszpénzt, de felemelik a kereseti küszöböt 800-ról 1050 zlotyra.
Kapcsolódó
A nem hivatalos értesülést egyelőre nem erősítették meg a PiS háza tájáról, mondván: nem minden a politikai támogatást erősítő költségvetési osztogatásról szól. Ugyanakkor ha a büdzsé megengedi, természetesen erősíteni szándékoznak a párt nevéhez fűződő, ikonikus programjukat. Az elmúlt két évben összesen 42,62 milliárd zlotyba (3200 milliárd forint, hét 4-es metró ára) került az 500+. A kormány szerint ennek árán nőtt a családok gyermekvállalási hajlandósága.
A fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve