A román gazdaság közel húsz éve folyamatosan közelít a magyarhoz, ám az egy főre eső GDP tekintetében még mindig hozzávetőleg 14 százalékos lemaradásban van - írta a Maszol. Ez a különbség hozzávetőleg ugyanakkora, mint a 70-es évek végén volt.
A 80-as évek közepére a két ország közti különbség minden idők legalacsonyabb szintjére, 14 százalékra csökkent: a romániai egy főre eső GDP 11 ezer eurónak felelt meg, míg a megfelelő magyarországi mutató 13 ezer euró volt.
Kapcsolódó
Az évtized második felében Ceausescu katasztrofális gazdaságpolitikája miatt az olló elkezdett ismét kinyílni, a rendszerváltás évében már 26 százalék volt a lemaradás. Az olló 2000-re közel 70 százalékra szélesedett, majd záródott és jelenleg ismét 14 százalék a különbség - Romániában 19 935 euró az egy főre eső GDP, míg Magyarországon közel 23 ezer euró.
A szakemberek többsége egészségesebbnek találja a magyarországi gazdasági folyamatokat, mint a Romániában zajlókat. Az utóbbi országban a növekedés motorja az elmúlt időszakban a belső fogyasztás volt, míg Magyarországon a beruházások és az export. Emellett az utóbbi ország infrastrukturális előnyei még hosszú ideig fennállhatnak, ami kétségessé teszi az egy főre eső GDP-ben lévő különbség ledolgozását
A fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve