Csütörtök estére már 41-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Harmincegy ember Észak-Karolinában vesztette életét, 10 pedig Dél-Karolinában, illetve Virginiában. Bár az eső elállt, a folyók változatlanul áradnak, igaz, a kisebb folyók már apadni kezdtek. Egyes vidékeken éppen az áradás miatt újabb kötelező kiürítést rendeltek el - írja az MTI.
Egyes utak és országutak továbbra is járhatatlanok, Észak- és Dél-Karolinában mintegy ezer országutat és kisebb, alsóbb rendű utat zártak le. A kanadai határtól Floridáig húzódó 95-ös országút - amely az egyik legforgalmasabb a keleti parton - az észak-karolinai szakaszán várhatóan egészen októberig le lesz zárva.
Kapcsolódó
Roy Cooper észak-karolinai kormányzó több milliárd dollárra becsülte az anyagi károkat, bár - mint sajtótájékoztatóján mondta - még mindig nem lehet végleges adatokról beszélni, hiszen a vihar hatása még korántsem múlt el. A kormányzó szerdán a katasztrófa sújtotta vidékekre látogató Donald Trump elnöktől a szövetségi kormány külön anyagi segítségét is kérte, amelyet az elnök meg is ígért.
Henry McMaster, Dél-Karolina kormányzója a kongresszusi vezetőknek csütörtökön küldött levelében sürgetett szövetségi segítséget. Mint írta, az államban 1,2 milliárd dollárra becsülhető a vihar okozta kár nagysága.
A víz által körülzárt városokban még nem kezdődhetett meg a fertőtlenítés, a víz rendkívül lassan vonul vissza. A menedékhelyeken lévőket mindkét államban arra kérik a hatóságok, hogy pár napig még várjanak a visszatéréssel, mert több vidéken nagy a járványveszély.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve