Az Európai Központi Bank (ECB) döntéseinek nem szabad letéríteniük a reformok útjáról az európai országokat - jelentette ki Angela Merkel a davosi Világgazdasági Fórumon, ahol közvetlenül azelőtt szólalt fel, hogy Mario Draghi, az ECB elnöke bejelentette a teljes mennyiségi enyhítési program elindítását.
A német kancellár szerint az ECB növekedést ösztönző lépései nem mentik fel az európai politikusokat annak felelőssége alól, hogy meg kell változtatniuk gazdaságukat. A politikusoknak még elszántabban kell foglalkozniuk ezzel a kérdéssel, semmint azon gondolkodjanak, hogy más intézkedésekkel időt nyerjenek, és így elfelejthetjük a szerkezeti reformokat - mondta Merkel.
Ugyancsak a davosi fórumon még szerdán Axel Weber, az UBS svájci bankház elnöke arra figyelmeztetett, hogy az ECB-nak nem szabad túl sokat vállalnia magára az eurózóna problémáinak megoldásában, mert elsősorban a kormányok feladata a gazdasági fellendüléshez szükséges reformok végrehajtása. Douglas Flint, a HSBC bankcsoport igazgatótanácsának az elnöke azt emelte ki, hogy a növekedés csak a szerkezeti reformok végrehajtásával indítható el, az ECB-nek arra kell korlátoznia tevékenységét, hogy megteremtse az ehhez szükséges környezetet.
Angel Gurría, az OECD főtitkára viszont úgy vélte, hogy az EKB-nak korlátlan mennyiségben kellene felvásárolnia államkötvényeket mindaddig, amíg nem sikerül lendületbe hozni a gazdaságot és növelni az inflációt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve