Áprilisban 266.251 gépkocsit értékesítettek Németországban, 2,6 százalékkal többet mint 2010 áprilisában. Márciusban még 11 százalékkal nőttek az eladások éves összevetésben és az év első négy hónapjának összesített értékesítési adata is 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A 2009-es "roncsprémium év" áprilisában a 380 ezer autó kelt el Németországban, 2008 áprilisában pedig, még a gazdasági krízis előtt 318 ezer.
A német autóipari szakmai képviseleti szervezet a VDA (Verband der Automobilindustrie e. V.) elnöke Matthias Wissmann nem lát okot aggodalomra. A belföldi megrendelések és a megrendelés állomány alakulása szerinte jó kilátásokkal kecsegtet az elkövetkező hónapokra. Áprilisban tíz százalékkal nőttek a német autóipar belföldi megrendelései.
A VDA adatai alapján a német autógyártók áprilisban 358 ezer autót exportáltak, két százalékkal többet mint egy évvel korábban. Márciusban még 449.100 volt az export volumene, nyolc százalékkal magasabb az előző évinél. Az első négy hónap 1,51 milliós exportja is nyolc százalékkal haladta meg a 2010 eleji azonos időszakét.
Az idén áprilisban a német autóipar 472 ezer gépkocsit állított elő, két százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az idei első négy hónapban pedig 1,97 autót gyártottak a német vállalatok, hét százalékkal többet a tavalyinál.
A német autóimportőrök képviseleti szerve a VDIK (Verband der Importeure) a német autópiaci forgalomnövekedést elsősorban a dízel járművek iránt 28 százalékkal megemelkedett keresletre vezeti vissza. A KBA adatai szerint a dízel járművek aránya az újonnan forgalomba helyezett gépkocsik között már 46,7 százalékos. Nagy a kereslet a terepjárók iránt is, áprilisban 30 ezret helyeztek forgalomban több mint egyharmadával (35,5 százalékkal) többet mint tavaly.
Nagy lépést tett előre a német piacon áprilisban az Opel: 20.800-as értékesítése 21 százalékkal haladta meg a tavalyit. A Hyundai eladásai 38,8 százalékkal emelkedtek, a dél-koreai autógyár így harmadikként zárkózhatott fel az eladás növelési rangsorban a Renault/Dacia és a Skoda mögé, megelőzve a Fiat és a Toyota autógyárakat.
A VW eladásai mindössze 2,1 százalékkal emelkedtek, de változatlanul ez a márka a legkeresettebb a német piacon több mint 22 százalékos részesedéssel. A BMW belföldi eladásai stagnáltak, a Mercedes eladásai viszont kilenc százalékkal csökkentek a tavaly áprilisihoz képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve