A nigériai kőolajügyi minisztérium a bécsi tanácskozáson elhangzottakkal kapcsolatban ugyanakkor azt írta Twitter-felületén, hogy a megbeszélésen jelen lévő 12 nem OPEC-tag ország összesen napi 612 ezer hordós termeléskorlátozást vállalt.
Ezen belül Oroszország 300 ezer, Mexikó 100 ezer, míg Kazahsztán 50 ezer hordóval fog kevesebbet termelni.
Az OPEC a maga részéről már november végén nagyjából napi 1,2 millió hordónyi termeléscsökkentésről állapodott meg, amit januártól tervez életbe léptetni. Az intézkedés célja a kőolaj világpiaci árának felhajtása.
2001 óta ez az első eset, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli kőolajtermelő országok a termelés közös korlátozásában állapodnak meg.
Egyelőre nem tudni, milyen hatása lesz a lépésnek a 2017-es év egészére, a benzin és a fűtőolaj árának emelkedésére mindenesetre legalább rövid távon számíthatnak a fogyasztók. Szakértők ugyanakkor rámutatnak arra, hogy a mostani intézkedések ellenére kőolajból még mindig túlkínálat van a világpiacon.
"Ez egy történelmi nap" - mondta optimistán a Bécsben tartott tanácskozást megelőzően Mohammed Barkindo OPEC-főtitkár.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve