A munkabeszüntetések és tiltakozó megmozdulások csütörtökön érik el csúcspontjukat, mivel a szakszervezetek elsősorban a parlamentre akarnak nyomást gyakorolni, amelynek csütörtökön újabb megszorító csomagról kell döntenie.
A hét eleje óta már több ágazat dolgozói szüntették be a munkát, szerdától pedig a mintegy 2,5 millió dolgozót, a görög alkalmazottak közel felét képviselő két legnagyobb szakszervezet általános sztrájkot hirdetett. A gazdasági válság kezdete óta ez lesz a legnagyobb méretű, tiltakozó felvonulásokkal is kísért munkabeszüntetés, amely a görög gazdaság szinte minden területét érinti.
Szerda délelőtt több tízezren tüntettek Athénban a parlament épülete előtt, a rendőrség - több mint 3 ezer rendőrt vezényeltek ki - a Molotov-koktélokat dobáló tüntetők ellen könnygázt is bevetett és összecsapott a tüntetőkkel. Személyi sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés.
Zárva tartanak az üzletek, iskolák
Thesszalonikiben, a második legnagyobb görög városban mintegy 15 ezren tüntettek a megszorítások ellen.
Zárva tartanak az üzletek, nem nyitnak ki az iskolák, megbénul a tömeg- és a légi közlekedés. Több üzlettulajdonos az AP szerint arról számolt be, hogy megfenyegették, szétdúlják a boltját, ha kinyit.
Mintegy 150 belföldi és nemzetközi légi járatot töröltek, a kompok a görögországi kikötőkben maradtak, az athéni tömegközlekedés azonban nem állt le teljesen, a metró a buszok és trolibuszok a nap nagy részében részlegesen járnak.
A Malév ugyanakkor közölte, hogy nem kell törölnie szerdai és csütörtöki járatait.
Újabb megszorításokról dönt a parlament
A görög parlament csütörtökön az újabb megszorítások csomagjában egyebek között újabb adóemelésről, a nyugdíjak további csökkentéséről, valamint a közalkalmazotti bércsökkentésről, a kollektív szerződések felfüggesztéséről dönt.
A sztrájkhullám már hétfő óta tart: a vámosok hétfőtől tíz napon át nem veszik fel a munkát, és négy napig sztrájkolnak az adóhivatalok dolgozói is. Hétfőn munkabeszüntetéssel tiltakoztak az ügyvédek és az állami kórházak orvosai. Közel két hete tart a köztisztasági dolgozók sztrájkja, ami miatt a görög városokban több száz tonna hulladék halmozódott fel. A kormány magáncégeket bízott meg a szemét elszállításával, de a sztrájkolók blokád alá vették a hulladéklerakó helyeket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve