Az kétségbeejtően rossz anyagi helyzetben lévő ciprusi kormány kész megvásárolni az ország második legnagyobb bankja, a Cyprus Popular Bank 1,8 milliárd eurós részvénycsomagját, hogy megmentse a görög kitettsége miatt az összeomlás határára került pénzintézetet - jelentette a Financial Times (FT). A döntés, amelyet tegnapi ülésén hozott meg a kabinet, világos jele annak, hogyan terjedhet tovább a görögországi adósságválság. A kiadás miatt Ciprus lehet a következő eurózónatag, amely az EU és az IMF kedvezményes hitelét kéri.
A Popular menedzsmentje hónapok óta dolgozik a tőkebevonáson, ám sikertelenül. Orosz és kínai befektetőket is megkerestek, stratégiai részesedést ajánlva a pénzintézetben, ám ennek ellenére elutasították őket. A kormány döntése segítséget nyújthat abban, hogy magánforrásokat is találjunk a bank újratőkésítéséhez - mondta Michalisz Szarrisz, a pénzintézet elnöke.
Sok, mégis kevés lehet
A tervezett befektetést helyi elemzők kockázatosnak tartják, miután az összeg eléri a ciprusi görög közösség GDP-jének 12 százalékát. Ugyanakkor ha a beavatkozás ennek ellenére kevésnek bizonyulna, akkor a hiányzó összeget csak az EU-IMF párostól remélheti az ország. Ciprus 2010 óta nem tud hitelt felvenni a nemzetközi tőkepiacokon, ezért kétségbeejtően kevés pénzből gazdálkodik.
Tavaly kétoldalú megállapodás alapján 2,5 milliárd eurót kapott Oroszországtól, amiből fedezték a költségvetés hiányát. Ez a forrás azonban a vártnál több hónappal korábban elfogyott - tudta meg az FT banki forrásoktól. Az Európai Bizottság ugyanakkor a szigetország erős görög függése ellenére egyelőre nem látja szükségét a beavatkozásnak.
Eltolták, nem kicsit
A Popular időzavarba került, mert június végéig kilenc százalékra kell emelnie Tier-1 tőkemegfelelési mutatóját, hogy teljesítse az európai bankhatóság (EBA) előírását. A jelentős görögországi fiókhálózattal rendelkező pénzintézet azonban 3,5 milliárd euró értékű görög államkötvény-állományt halmozott fel, amelyen tavaly 2,3 milliárdos vesztesége keletkezett. Ezért zárta 2,8 milliárd euró hiánnyal a 2011-es évet.
Miközben a görög bankok az EU-IMF segélycsomagból több tízmilliárd euróra számíthatnak tőkehelyzetük rendezéséhez, a Popular erre nem számíthat. A pénzintézet vezetősége a ciprusi központi bank nyomására lemondott, Szarrisz, az új első ember dolgozott a Világbanknál és korábban pénzügyminiszter volt Cipruson. Fő feladata, hogy az állami részvétel hátterével mégis találjon stratégiai befektetőt a Popularnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve