Mint a Novinite szófiai hírügynökség jelentette, megérkezett Várnába a német Eurotype cég által gyártott első csőszállítmány a Déli Áramlat bulgáriai szakaszának építéséhez - annak ellenére, hogy a távozó bolgár kormány ígéretet tett a projekt leállítására. Ezzel kapcsolatban azonban korábban is felmerültek kétségek, különösen mivel csupán két nappal a kormány távozása előtt Desziszlava Terzieva regionális fejlesztési miniszter kiadta a vezetéknek az építési engedélyt, ami jogilag visszavonhatatlannak tűnik.
Az orosz gáz Európába való szállítására hivatott vezetékrendszer a Fekete-tenger oroszországi partjától a várnai kikötőig 931 kilométeres tenger alatti szakaszának négy párhuzamos vezetékéhez egyenként több mint 75 ezer darab, 12 méteres csőre van szükség. A tenger alatti csöveknek át kell haladniuk a török tengeri gazdasági zónán, amihez Ankara már megadta az engedélyt, bár ez ellen 12 panaszt nyújtottak be a török legfelső közigazgatási bírósághoz.
A New York-i Eurasia kockázatelemző csoport szerint az ukrajnai válság miatt valószínűleg évekre be fog fagyni a projekt. Mivel az Északi Áramlattal együtt ez gyakorlatilag megfosztaná Kijevet a tranzitdíjtól és egyetlen eszközétől, amivel nyomást gyakorolhat Oroszországra, az Európai Unió várhatóan az eddiginél keményebben fog fellépni a projekt ellen - nyilatkozták szakértők a Bloombergnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve