A tőzsdén jegyzett görögországi bankok részvényei szerdán is folytatták hétfőn kezdődött szabadesésüket. Miután két nap alatt elvesztették értékük felét, újra közel 30 százalékkal zuhantak - jelentette a Reuters. A FTATBNK szektorális bankrészvényindex 27,5 százalékkal gyengült a hétfői és a keddi 30-30 százalékos visszaesés után.
Az Alpha Bank és a Piraeus gyakorlatilag elérte az árcsökkenés 30 százalékos korlátját, az Eurobank 26,7 százalékos, a National Bank 26,6 százalékos mínuszt hozott össze. Az Alpha nyolcmillió, Pireaus 2,6 millió részvényét kínálták fel eladásra úgy, hogy egyetlen vevő sem jelentkezett. A vásárlók egyelőre nem merik megkockáztatni, hogy a lavina elé álljanak - mondja Theodore Muratidisz befektetési tanácsadó
Nem látni az alját
Sok az automatikus roboteladás és nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy a stresszteszt, amelynek alapján eldöntik mennyi tőkét kell betolni a bankokba, milyen eredményt hozhat - teszi hozzá. Ezzel kapcsolatban Daniele Nouy, az Európai Központi Bank keretein belül működő európai bankfelügyelet elnöke azt mondta, hogy a harmadik görög segélyprogram foglalhat magában egy kerek összeget a bankok feltőkésítéséhez - idézte a vezetőt a Guardian.
A görög bankok megroggyanása komoly veszteséget okoz tulajdonosaiknak, köztük az ország bankmentési alapjának (HFSF), hedge fundoknak és más hosszú távú befektetőknek. Kedden az athéni tőzsdén kereskedő szereplők 67 százaléka külföldi volt - mondta a tőzsde egyik tisztviselője a Reutersnek. A keddi zuhanás 2,65 milliárd eurót mosott el a bankok piaci értékéből.
Ugyanakkor a börze AFT indexében megjelenő 25 részvényből 11 erősödni tudott szerdán. Egy kereskedő összességében úgy jellemezte a helyzetet, hogy a piac keresi a visszaesés alját, ám úgy tűnik, egyelőre még messze jár ettől.
Bevonják az Európai Parlamentet
Eközben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy jól haladnak a harmadik segélycsomagról szóló tárgyalások. Reményeik szerint az Európai Központi Banknak (ECB) járó következő, 3,2 milliárd eurós, augusztus 20-án esedékes törlesztés előtt sínre tehetik a programot.
Ciprasz arról is beszélt, hogy be akarják vonni az ellenőrzésbe az Európai Parlamentet. Ezzel egy választott testület kezébe kerülne az irányítás az EU, az ECB és az IMF szakértői csoportja helyett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve