Jacques Chirac Franciaország korábbi elnöke volt, 1995 és 2007 között irányította az országot. Csütörtökön reggel, családja körében hunyt el 86 éves korában - írja a Deutsche Welle.
Chirac 1932-ben Párizsban született. Karrierjét köztisztviselőként kezdte, majd hamarosan a politikusi pályát választotta. Ekkor Georges Pompidou elnök személyzetének vezetőjévé nevezték ki, majd 1967-ben indult az akkori képviselő-választáson, és bejutott a francia parlamentbe. 1968 és 1971 között a gazdasági minisztérium államtitkára lett, majd 71-től a földművelési minisztérium vezetése volt a feladata, 1974-ben belügyminiszterré nevezték ki. Márciusban Pompidou rábízta az 1976-os elnökválasztás előkészítésének feladatát, de halála miatt átmenetileg háttérbe szorult.
Az új államfő, Giscard d'Estaing 1974. május 29-én - amikor még mindig csak 38 éves volt - Chiracot nevezte ki miniszterelnökké. Ezután hátrébb lépett egy szintet, 1977-ben Párizs polgármesterévé választották. 1981-ben először indult a köztársasági elnök választáson, de ezen - ugyanúgy, ahogy majd hét évvel később a pótválasztáson - elbukott Francois Mitterand-nal szemben.
Végül 1995-ben a szocialista Lionel Jospinnel kellett megküzdenie, akivel nagyon szorosan végeztek, de Chirac megnyerte az elnöki posztot, amelyet egy újraválasztás után egészen 2002-ig töltött be.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve