Jekaretyina Zaharjeva, az ügyvivő bolgár kormány elnökhelyettese utasította Aszen Vasziljev gazdasági és energiaügyi minisztert, indítson vizsgálatot annak kiderítésére, összhangban van-e a hazai és az uniós törvényekkel az országos energiarendszer (ESO) utasítása a megújuló energiaszolgáltatás korlátozására. A szektor számára hátrányos intézkedés indoklása szerint több mint egy hónapja az országban túltermelés van villanyáramból. Szerencse a válságban, hogy az ország egyetlen atomerőműve, a kozloduji 5-ös számú egységét április végén egy hónapra lezárták az előírásos éves karbantartásra. Másrészt utasították a szél- és naperőműveket, hogy 40 százalékkal csökkentsék az országos rendszerbe küldött áram mennyiségét. Ez leginkább a kormánnyal vitában álló cseh CEZ bulgáriai leányvállalatát sújtja.
A dnevnik.bg jelentése szerint a mostani döntésre azt követően került sor, hogy Zaharjeva és Vasziljev megbeszélést folytatott a bolgár napenergia-termelők szövetségének (BPVA) képviselőivel, akik panaszt tettek. Azt állították, hogy az ESO rendszeresen korlátozza áramtermelésüket. A szövetség közleménye szerint április 1 óta 15 alkalommal utasított szolgáltatásuk csökkentésére. A Balkans.com idézte dokumentum azt állítja, hogy ez törvénytelen és átláthatatlan, ugyanis nem hozzák nyilvánosságra, a korlátozás mely áramtermelőre és milyen mértékben és mennyi időre vonatkozik, és milyen alapon választják ki alanyait.
A BPVA közölte, hogy a szolgáltatás csökkentése, azzal a hálózathoz való hozzáférésre 2012 szeptemberében a megújuló erőforrásokra kivetett díjjal együtt árbevételüket 64 százalékkal csökkenti, ami 1600 kis és közepes vállalatot vihet csődbe, 23 ezer munkahelyet veszélyeztetve - írta a Novinite szófiai hírügynökség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve