Közzétette a roamingdíjakra vonatkozó szabályok módosításának tervezetét az Európai Bizottság, amelynek értelmében az uniós állampolgárok 2017 júniusától évente 90 napig a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t és használhatják az adatkeretüket az Európai Unió területén.
A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a roamingdíjak fizetése alól legfeljebb egy 30 napos egybefüggő időszakra lehet majd mentesülni, a felhasználóknak ezt követően be kell jelentkezniük az otthoni hálózatról, amennyiben el akarják kerülni a felárakat.
Ez a korlátozás nem vonatkozna a határ menti ingázókra, a csak részben külföldön töltött napok ugyanis nem számítanának bele a 90 napos keretbe.
A bizottság nyilvános konzultációt folytatott az ügyben, és ennek nyomán arra tett javaslatot, hogy a szolgáltatók a korlátok túllépése után egy perc beszélgetés után legfeljebb 4 centet, egy megabyte adatforgalom után 0,85 centet, SMS-enként pedig 1 centet számolhassanak fel.
Szakértők szerint a tervezet célja annak a megakadályozása, hogy az ügyfelek a kedvezőbb tarifák reményében ne a hazájukban működő szolgáltatók egyikénél, hanem egy másik tagállamban kössenek szerződést. Mint a bizottság közleményében írták: a "visszaélésszerű barangolás" negatív hatással lenne a hazai árakra és végső soron a fogyasztók mindegyikére.
A tervezetet még a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia. Az országhatárokat átlépő, "barangolásos" mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel. Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingtarifák az EU-n belül, 2017. június 15-én pedig végleg eltűnnek ezek a díjak az egységes távközlési piacról szóló, tavaly nyáron elfogadott rendelet értelmében.
A kompromisszumos rendelet értelmében annyiban nem lesz teljes és feltétlen az eltörlés, hogy az uniós tagországok közötti mobil távközlési szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak megmarad a joguk az úgynevezett "tisztességes felhasználási irányelvek" alkalmazására, amelyek alapján továbbra is díjkötelezettséggel lesz sújtható a "visszaélésszerű barangolás". A külföldi mobilhasználat akkor nem minősül visszaélésszerűnek, ha "időnkénti utazáshoz" kapcsolódik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve