Meglehetősen hullámzó napot produkáltak kedden az ázsai tőzsdék, különösen nagy kilengéseket mutatott a Shanghai Composite index, miután ellentétes hírek láttak napvilágot Kínában. Előbb kiderült, hogy augusztusban jelentősen esett az import az egy évvel korábbihoz képest - miközben az export kisebb mértékben csökkent -, majd bejelentettek egy méretes infrastrukturális beruházást.
Az import jüanban elszámolva 14,3 százalékkal zsugorodott, miközben az export 6,1 százalékkal csökkent - jelentette a BBC. Ezzel az ország havi külkereskedelmi többlete majdnem 40 százalékkal, 368 milliárd jüanra (57,8 milliárd dollár) ment fel a júliusihoz képest. Dollárban elszámolva a behozatal 13,8, a kivitel 5,5 százalékkal zsugorodott egy év alatt és a külkertöbblet 60,24 milliárd dollár lett.
A rossz hírt a hét elején két további hasonló bejelentés előzte meg. Az egyik, hogy a kormány immáron 7,3 százalékos GDP-növekedést vár 2015-re a korábban tervezett 7,4 százalék helyett. Másik, hogy a nyár utolsó hónapjában 94 milliárd dollárral zsugorodott az ország devizatartaléka - derült ki a pekingi központi bank adataiból. Ez rekord, amelynek hátterében az lehet, hogy a leértékelés után sokba került a jüan árfolyamának karbantartása.
A tőzsdék végül is több ok miatt nem reagáltak pusztán eséssel ezekre a hírekre. Az egyik, hogy a kínai tervhivatal bejelentett egy 70 milliárd jüanos (11 milliárd dollár) vasútfejlesztési projektet, ami adhat némi lendületet az építőiparnak. A másik, hogy a szakértők további gazdaságélénkítő lépésekre számítanak: nagy többségük szerint újra mérsékelni fogják az alapkamatot és a bankok tartalékolási követelményeit.
Végül a harmadik ok a megszokás. Az import és az export egyidejű esése újabb jele ugyan a kínai gazdaság lassulásának, ám csak az import csökkenésének nagysága okozott némi meglepetést. A kínai befektetők már megszokták, hogy egymás után érkeznek a "sokkoló" információk, ezért nem reagálnak rájuk túlzott idegességgel - fejtette egy pekingi elemző. Csak akkor várható nagy piaci hullámverés, ha valami igazán váratlan, nagyon rossz hír érkezik.
Jól megy a németeknek
Rekordot döntött a német kivitel és behozatal júliusban - jelentette az MTI. A német statisztikai hivatal előzetes adatai szerint az előző hónaphoz képest szezonális és naptári hatással kiigazítva a kivitel 2,4 százalékkal, 103,4 milliárd euróra, a behozatal 2,2 százalékkal, 80,6 milliárd euróra emelkedett. A kereskedelmi mérleg többlete 22,8 milliárd eurót tett ki. Az év első hét hónapjában a kiigazítatlan adatok szerint az export 702,2 milliárd, az import 553,4 milliárd, a kereskedelmi mérleg többlete 148,7 milliárd euró volt. Mindez szakértők szerint azt jelezhet hogy Európa legnagyobb gazdasága a kínai nehézségeknek ellenére jól muzsikál. A hazai kereslet is erős maradt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve