A nyári szabadságra hazatérő, külföldön dolgozó román vendégmunkások rohama, de az idegenforgalmi szezon csúcsidőszaka és az illegális bevándorlás erősödése is fokozott figyelmet követel a határrendészettől, amelynek több mint négyezer alkalmazottja áll szolgálatban.
Az első augusztusi hétvégén félmillió utas és 126 ezer jármű haladt át az ország határain: a legnagyobb forgalmat (csaknem 190 ezer utast) a magyar-román határon regisztrálták, de az ország repülőterein is mintegy 120 ezren lépték át az országhatárt.
Kapcsolódó
A hátátkelőhelyek közül a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtéren volt a legnagyobb (73 ezer) utasforgalom, amelyet a Nagylak II - Csanádpalota román-magyar autópálya-határátkelő követett 60 ezer utassal. Ez utóbbinál szombat délután a Romániába érkezőknek több mint két órát kellett várniuk, miközben a térségben vörös hőségriadó volt érvényben a 40 fok körüli csúcshőmérsékletek miatt.
A román határrendészet közleménye emlékeztet, hogy április hetedike óta az Európai Unió új schengeni határellenőrzési kódexe szisztematikus határellenőrzésre kötelezi mind a román, mind a magyar és bolgár határrendészeti szerveket. A kódex szerint minden utas iratait tüzetesen át kell vizsgálni és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS) - azokét is, akik valamely tagország polgáraiként szabadon mozoghatnak az unión belül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve