A városi rendőrség hétezerre tette a spanyol, katalán és uniós zászlókkal, transzparensekkel tüntető tömeget, míg az eseményt meghirdető Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet 200 ezerre becsülte a résztvevők számát. Az egybegyűltek ugyanazon az útvonalon haladtak mint egy héttel ezelőtt azok az emberek, akik a független katalán köztársaság megvalósítását követelték egy nagyszabású tüntetésen.
A mostani megmozdulás tiltakozás a Katalóniában kialakult politikai patthelyzet miatt, mert három hónappal a helyi választásokat követően még mindig nem jött létre az új katalán kormány. Az egységpárti tüntetők olyan kormányt követeltek, amely betartja a törvényességet. "Elegünk van!", "Katalónia vagyunk, Spanyolország vagyunk!" - állt magasba tartott plakátjaikon.
A demonstráción megjelent és felszólalt a Barcelonában született Manuel Valls volt francia miniszterelnök is. "Párizsban, Brüsszelben, Waterlooban vagy Berlinben egységes Spanyolországot akarunk egy olyan Katalóniával, amely büszke arra, hogy katalán, spanyol és európai" - hangsúlyozta katalán nyelven mondott beszédében. Véleménye szerint a katalán függetlenségi folyamat megbukott, mert az európai határok megváltoztatásának szándéka háborút jelent, amit nem lehet megengedni.
A tüntetésen képviseltették magukat a spanyol egységet támogató katalán parlamenti pártok, az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt, a Katalán Szocialista Párt (PSC), és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP).
A katalán parlament elnöke eddig két személyt jelölt Katalónia elnöki posztjára: az első Carles Puigdemont leváltott elnök volt, aki október vége óta Brüsszelben tartózkodik önkéntes száműzetésben. A második pedig Jordi Sánchez, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű politikai civil szervezet elnöke, aki viszont előzetes letartóztatásban van öt hónapja.
Mindkettőjük esetében végül elmaradt a előre meghirdetett elnökválasztó parlamenti ülés, ugyanis a spanyol alkotmánybíróság határozata szerint a jelöltnek személyesen kell jelen lennie a törvényhozásban a róla szóló vitán és szavazáson.
Képünk illusztráció. Forrás: AFP PHOTO/JORGE GUERRERO
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve