Miután hétfő délelőtt a Híd-Most szlovák-magyar vegyespárt bejelentette, hogy támogatják Andrej Kiska elnök javaslatát a kormány teljes átszabásáról, délután a párt által adott igazságügyminiszter, Lucia Zitnanská is emellett foglalt állást.
"A múlt héten megfogalmaztuk a követelésünket, és ez csak a minimum. Eddig nem kaptunk semmilyen választ" - mondta a tárcavezető annak kapcsán, hogy nehezen elképzelhető a kormánykoalíció további működése, az országon belüli belpolitikai feszültségek csillapítása anélkül, hogy Robert Kalinák belügyminiszter nem mond le.
Kapcsolódó
Kritizálta Robert Fico kormányfőt is a Paraméter.sk szerint: A miniszterelnök meglehetősen konspiratív megjegyzése Andrej Kiska köztársasági elnök vasárnap esti beszédéről nem segítette a feszültség csillapítását. Fico ugyanis azt mondta, hogy a Kiska által adott két út - miszerint vagy átalakítják a kormányt, vagy előrehozott választásokat kell tartani -, olyan álláspont, amelyet nem Szlovákiából diktáltak. Szerinte az elnök ezzel a kijelentésével beállt az ellenzék soraiba.
Szlovákia azért került belpolitikai válságba, mert két héttel ezelőtt otthonában lelőtték Ján Kuciak tényfeltáró újságírót és menyaszonyát, Martina Kusnírovát. Kuciak utolsó cikkében arról írt, hogyan vetette meg a lábát északi szomszédunkban az olasz-maffia. Ebben kapcsot talált Robert Fico miniszterelnök és a szervezett bűnözés között, ugyanis a kormányfő egyik tanácsadója Maria Troskova még közös cégben is volt az egyik maffiataggal.
A fotó forrása: Napi.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve