A pénzintézet, amelyet eredetileg a felzárkózó európai gazdaságok és az egykori szovjet térség reformjainak finanszírozására alapítottak 1991-ben, szerdán Londonban közölte, hogy összesen 250 millió eurós feltőkésítési célú befektetést hajt végre a rendszerszintű fontosságú négy legnagyobb görög bankban, amelyeknek így részvényesévé válik.
Az EBRD márciusban jelentette be, hogy a görög kormány kérésére, átmeneti jelleggel befektetési programokat indít a görög reformok támogatására, és annak elősegítésére, hogy a görög gazdaságban beindulhasson a növekedés. Görögország a második euróövezeti tagállam, amelynek az EBRD pénzügyi segítséget nyújt: a bank tavaly Ciprust is felvette az általa fejlesztési finanszírozásokkal támogatott országok közé.
Az EBRD szerdai bejelentése szerint a negyedmilliárd eurós befektetésből 65 millió eurót az Alpha Bank, ugyancsak 65 milliót az Eurobank, 50 milliót a National Bank of Greece, 70 milliót a Piraeus Bank kap. Nick Tesseyman, az EBRD pénzintézetekért felelős vezérigazgatója a bejelentéshez fűzött kommentárjában egyenes utalást tett arra, hogy befektetései fejében az EBRD a négy görög nagybank hitelezési stratégiájának alakításában is közvetlenül részt akar venni. Kijelentette: részvényesként az EBRD "aktív szerepet" játszik majd annak biztosításában, hogy a négy bank újrakezdje a reálgazdaság hitelellátását.
Az újratőkésítési finanszírozással az EBRD a négy görög bank privatizációját is elő kívánja segíteni. Az EBRD felidézi, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) által elvégzett eszközminőségi és stresszhelyzeti felülvizsgálat a négy görög bank esetében 14,4 milliárd eurós tőkehiányt állapított meg a felvázolt kedvezőtlen előrejelzési forgatókönyv megvalósulása esetére.
A piac jól fogadta az EBRD-befektetés hírét, és azt is, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, a Eurogroup a héten kétmilliárd euró hitelt szabadított fel a görög költségvetés számára az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásaiból, emellett további 10 milliárd eurót ugyancsak a görög bankok feltőkésítésére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve