Az egészséges fogyasztói keresletnek köszönhetően váratlanul másfél éve nem látott tempóra gyorsult a svájci GDP bővülése az első negyedévben - jelentette a Bloomberg. A gazdaság 0,7 százalékkal növekedett 2011 utolsó három hónapjához képest, amikor - az állami gazdasági hivatal felülvizsgált adata szerint - 0,5 százalékkal gyarapodott a bruttó hazai termék. A január-márciusi ütem volt a leggyorsabb növekedés 2010 harmadik negyedéve óta, a Bloombergnek nyilatkozó elemzők stagnálásra számítottak.

A svájci gazdaságot nem fogta vissza, hogy legnagyobb exportpiaca, az Európai Unió, azon belül Olaszország és Spanyolország komoly gondokkal küszködik. Reto Huenenwadel, az UBS AG elemzője egyértelműen a vártnál erősebb belső fogyasztással magyarázza a váratlan fejleményt és hozzáteszi, hogy idén már nem számítanak recesszióra. Álláspontjuk szerint a Svájci Nemzeti Bank (SNB) árfolyamkorlátja stabilizálja a gazdaságot.

Költsük a pénzt

A fogyasztói kiadások 0,6 százalékkal növekedtek az első negyedévben az október-decemberihez képest. Az áruk kivitele 0,4 százalékkal mérséklődött, a szolgáltatások exportja viszont 2,6 százalékkal bővült. A kormány két százalékkal növelte kiadásait, a bruttó állótőke-beruházások ugyanakkor 1,5 százalékkal estek, elsősorban az építőipar teljesítményének hanyatlása miatt.

Az OECD friss előrejelzése szerint a svájci GDP bővülése felgyorsulhat az év második felében, így 2012-ben összességében 0,9 százalékkal növekedhet a gazdaság. Jövőre 1,9 százalékra gyorsulhat a tempó, részben a tovább erősödő fogyasztásnak, részben az export feltámadásának köszönhetően.

Leszögelve az 1,2-höz - egyelőre

A növekedési adat nyilvánosságra kerülése után egy euróért 1,2010 frankot kellett adni, ami lényegében megegyezik a tegnap árfolyammal. Thomas Jordan, az SNB elnöke, a hét végén azt nyilatkozta, hogy 2012 nehéz év lesz a jegybank számára. A "belátható jövőben" fenn akarják tartani az 1,20 frank/eurós árfolyamgátat, hogy megóvják az enélkül biztosan bekövetkező erősödéstől az ország exportcégeit.

A frank egyértelműen túlértékelt, a gazdaság alapjaihoz igazodva le kellene értékelődnie - fejtegette Jordan a SonntagsZeitungnak adott vasárnapi interjújában. Ezért megértem, hogy a körülményekhez képest a lehető leggyengébben tartott átváltási szint vásárlásra ösztönzi a gazdaság szereplőit. Ugyanakkor nem manipulálhatjuk az árfolyamot korlátlan ideig, ez súlyos következményekkel járna - célzott arra, hogy egy ponton elfogyhat a jegybank ereje és/vagy akarata az árfolyam kitörésének megfékezésére.