A Fehéroroszországban készülő egyik borsch leveskonzerv címkéje különös tájékoztatással szolgál a vásárlónak. Az összetevők között jelzi, hogy a termék egyebek mellett sertészsírt is tartalmaz, miközben nagy betűkkel az szerepel rajta, hogy a dunsztos üvegben a hagyományos orosz ínyencség vegetáriánusoknak szánt változatát találhatja a fogyasztó.
A termék a Bihav városában lévő konzervgyárban készül. A cég szóvivője az ellentmondásos tájékoztatással kapcsolatos kifogásokra reagálva azt mondta, hogy nem szándékoznak változtatni receptjükön, mert a vásárlóik előnyben részesítik az állati zsírral főzött "vegetáriánus" ételt az e nélkül készültekkel szemben - idézte a vállalat reakcióját a helyi onliner.by hírportál.
Ezt a konzervet meglehetősen régóta, a szovjet idők óta gyártjuk - árulta el a szóvivő az internetes site-nak. A receptet a Belorusz Tudományos Akadémia munkatársai dolgozták ki, a hatóságok pedig elfogadták. A készítmény megfelel az élelmiszerekkel kapcsolatos minőségi és biztonsági előírásoknak.
Készíthetjük a levest növényolajjal is - tette hozzá -, feléve, hogy erre lesz igény, hogy valaki ilyet rendel az üzemünktől. Az emberek azonban az állati zsírt vagy a zsiradékok kombinációját részesítik előnyben.
A vegetáriánus fogyasztókat felháborítja a termék összetétele és a vele kapcsolatos tájékoztatás közti ellentmondás. Szerintük nem szabadna az adott borsch levest a jelenlegi címkéjével árusítani.
Az oniner hírportál megszólaltat egy minszki vegetáriánust, Alekszejt, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a konzerv gyártója fittyet hány a kifogásaikra. Tévednek, ha azt hiszik, hogy a hús hiánya automatikusan vegetáriánussá tesz egy ételt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve