Szokás szerint az olaszok nagy része az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepével utazik el nyári pihenésre. A Federalberghi olasz szállodai szövetség adatai szerint több mint 33 millió olasz vakációzik a következő két hétben, 9,5 százalékkal több, mint tavaly.
A hatvanas évektől kezdve augusztus második fele számított az olaszországi nyári főszezonnak, amikor az észak-olaszországi iparvidék gyárai teljesen bezártak. A 2008-as gazdasági válságtól megváltozott a trend, és vannak gyárak, ahol idén még a hétfői ünnepnapon se áll le a termelés.
A vakációzó olaszok kétharmada belföldön maradt. Hetven százalékuk a tengerpartot szemelte ki: a legtöbben Puglia tengerpartjára, Szicíliába és Toscanába utaztak. Telt ház van az Adriai-tengerpart üdülőhelyein is.
A külföldi nyaralást választók többsége Görögországba, Spanyolországba és a horvát tengerpartra utazott. A milánói repülőterek forgalma a hétvégén megközelítette a fél millió utast, Genova kikötőjéből százezren indultak el Szardínia és más tengeri állomások felé. Róma és a többi olasz nagyváros kiürült: a lakosok helyett többnyire csak turistákat látni az utcákon. Az olasz fővárosban éppen ezért kiemelt a biztonsági készültség, de a hatóságok az átmenetileg kihalt kerületekben is megerősítették a járőrözést az ilyenkor gyakori lakásrablások elkerülésére.
Az olaszok augusztus utolsó hétvégéjén térnek vissza a városokba, amikor szintén megnő az olaszországi repülőterek, kikötők és autósztrádák forgalma.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve